Végh Noémi

Tisza-parttól a Szilícium-völgyig

Noé a Szilícium-völgyben alapított fejvadász céget. Magyar lelkész családból indult, majd egy német PhD és néhány multinál töltött év után két barátjával létrehozta a Vega Partners-t, ami egy dinamikusan növekvő startup. A Szilícium-völgyet aktuálisan lázban tartó kérdésekről, a Vega-ról és a csodákról beszélgettünk. Noé, te 2016-ban fogtad magad, két bőrönddel és a 12 éves fiaddal kirepültél a Szilícium-völgybe, hogy megalapítsd a Vegat és forradalmasítsd a startup toborzást. Igen, valahogy így volt. Felmondtam a multis vezetői állásomat, leadtam a céges autóm kulcsát, a tárgyaim jelentős részét elajándékoztam, vettem egy repülőjegyet és útra keltem. Annyi apró, de fontos különbséggel, hogy akkor még szó sem volt Vegaról vagy a startup toborzás forradalmasításáról. Az ismeretlenbe mentem, hogy szerencsét próbáljak. Az álmom az volt, hogy saját fejvadász céget alapítsak, de akkor még nem tudtam, hogy ez hogyan is valósul majd meg. A kezdeti útkeresés időszakát szeretném nagyon kiemelni, mert visszanézve minden történet nagyon kerek - mindig olyan egyértelmű, hogy a végén minden jól alakul. De az út során az ember napról napra teszi egyik lábát, a másik után, nem tudva, hogy mi is az pontosan, amit létrehoz majd. Az érkezésemet követő első 60 napot egy erdei kabinban töltöttem a Santa Cruz hegységben ebben az útkeresésben. Hogy jutottál el a kabintól a Vega-ig? Mi minden segített a konkrét megvalósításban? A csodák. Einsteinnek tulajdonítják a mondást, hogy: “Csak két dologban hihetsz - vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi sem.” A csoda persze nem attól csoda (vagy nem csak és nem mindig), hogy természetfeletti dologról van szó, hanem attól, hogy felismered, hogy ott és akkor számodra valami jelentőségteljes dolog történik. Maga a felismerés nyit új dimenziókat benned. Mikor megérkeztem Kaliforniába, a barátaim vártak, akik a Szilícium-völgy top technológiai fejlesztői voltak már akkor is. Sokan közülük főállásuk mellett startup ötleteken dolgoztak. Read less Read more...
Growth Magazin - 2022Q2

Magazinok

Hallgasd meg ingyen!

..loading
A meghallgatáshoz lépj be két lépésben! Csak add meg az email címed és mi küldünk neked egy kódot. Ha azt beírod, már hallgathatod is a tartalmakat.

Email-t küldtünk!

Egy biztonsági kódot küldünk az email címedre, kérjük írd be a levélben található kódot a továbbhaladáshoz!
..loading

Gratulálunk!

Most már minden tartalom elérhető az átlalad kiválaszottt csatornán Growth Magazin - 2022Q2